3. fejezet

*Alice szemszöge*

Megdermedve álltam ott és bámultam érzelemmentes arccal feléje. Csak reménykedni tudtam, hogy nem hallotta szavaimat, mert akkor azt hiszem, hogy végem.

-Sajnálom, ami a szüleiddel történt.-kissé zavarodottan ejtette ki a szavakat.

-Nincs szükségem a sajnálatodra, ahogy senkiére sem.-mondtam ridegen és sietősen lépkedni kezdtem a kijárat felé.

-Várj Alice!-rohant utánam, de csak gyorsabban szedtem a lábaimat.

-Egyáltalan mit keresel itt?-fordultam egy pillanatra hátra majd ismét előre fele figyeltem. -Követtél!?-álltam meg és feléje fordultam mire ő is megállt.

-Nem, csak... Basszus nem jöhetek én is temetőbe az egyik elhunyt családtagomhoz?-háborodott fel mire kissé ledöbbenve néztem rá, majd elkomolyodtam.

-Mit akarsz?-tértem a lényegre, mire meghökkent.

-Megbocsáss, de miért hiszed azt, hogy akarok bármit is?-gúnyosan felnevettem mire kissé megfeszültek izmai.

-Hidd, el jól tudom, hogy a te fajtád mit akar.-lenéző pillantást vettem feléje, majd készültem távozni mikor karon ragadott. -Azonnal engedj el.-szűrtem ki a szavakat fogaim közül. Állta gyilkos pillantásom és arca továbbra is ideges maradt.

-Ne merészelj sértegetni. Főleg úgy nem, hogy nem is ismersz.-arca vészesen közel volt felém, és mélyen szemembe nézett.

-Mintha te oly sokat tudnál rólam.-rántottam ki karomat szorításából és hátrébb léptem.

-Valamennyire ismerlek Alice.-ismét felnevettem és tapsoltam.

-Felcsaptál nyomozónak Walker? Azt hittem, hogy igen lefoglal az, hogy azt csináld amit Dane parancsol neked.-keresztbe fontam karjaimat, majd közelebb mentem hozzá. -Nem vagy több mint a személyes csicskája.-arcába mosolyogtam, mire álkapcsa keményem megfeszült szemei sötéten csillogtak.

-Ne feledd, hogy kivel beszélsz. Elintézhetem könnyen, hogy holnap már hamud sem maradjon.-idegesen csengettek szavai és amilyen harag beszélt belőle, tetszett nagyon.

-Jól áll mikor dühös vagy. Így igazi férfinak tűnsz.-kuncogva lépkedtem hátra fele. -De csak tűnsz.-kacsintottam, majd magára hagyva visszaballagtam a kocsimhoz. Jajj ez a Walker gyerek. Nem rossz, nem rossz.

-Minden készen áll?-néztem barátnőimre, akik egyetértően bólintottak. -Biztos, hogy, ő az, aki köpött?-forgattam a kezemben lévő pisztolyt.

-Valaha is tévedtem ilyen helyzetben?-szemeit megforgatva válaszolt kissé flegmán Rachele.

-Mindegy is.-sóhajtottam, majd a fejemre húztam vörös köpenyem csuklyáját. Na, akkor csináljuk. Az ajtó lassan és nyikorogva nyílt ki előttünk megmutatva árulónkat. Egy székhez kikötözve ült szája be volt tömve. Ahogy közeledtünk feléje ijedten kezdett makogni és rázni a fejét. Az ajtó becsukódott mögöttünk.

-Remélem felkészültél arra, hogy szánalmas halálod lesz.-lépkedtem feléje, majd szabadjára engedtem a száját.

-Esküszöm, hogy nem mondtam semmit.-mondta kétségbeesve, mire az undor fogott el. Ezt utálom a legjobban, az emberekben. Még olyankor is tagadják a tényt, amikor kiderült az igazság.

-Világosan elmondtuk az elején!-emeltem fel a hangomat. –De úgy látszik nem jutott el az agyadig.-lehajoltam, hogy fejünk egy szinten legyen. –Aki felfedi, kilétünket az meghal.-beszéltem lassan is tagoltam, és szemeiben egyértelműen félelem tükröződött.

-Kérlek, családom van.-nézett rám szánakozva, mire kiegyenesedtem.

-Gondolkodtál volna azelőtt, hogy eljárt a szád. De, hogy boldog legyél, őket meghagyom, hadd éljenek tovább.-feleltem egy gúnyos mosollyal az arcomon, mielőtt rászegeztem a fegyvert. Szemeit lecsukta, és egy könnycsepp kezdett el végigfolyni arcán. Meg akartam húzni a ravaszt, de mintha az ujjam ledermedt volna. Ismét megpróbáltam, de nem ment. Idegesen megfordultam, majd kirontottam. Nem hiszem el! Mi van velem? Régen minden érzelem nélkül megöltem embereket, de most valahogy nem megy. Sietősen lépkedtem végig a folyosón, majd meglökve a hátsó ajtót fellélegeztem a friss levegőn.

-Istenem.-sóhajtottam fel, ahogy szemeimet lehunyva dőltem neki a falnak. Tudom, hogy még meg fogom bánni azt, hogy élve hagytam, de egyszerűen képtelen vagyok. Ellöktem magam a téglasortól, és a parkolóba kezdtem el sétálni. Előhalásztam a kulcsot, majd kinyitottam a hátsó ajtót bedobtam a köpenyt, és beszálltam a vezető üléshez. Elindítottam, majd hazahajtottam.

Telefonom pityegésére ébredtem fel. Fáradtan dörzsöltem meg a szemeimet, és ahogy megláttam a függönyöm mögül beszűrődni a napfényt rájöttem, hogy reggel van. Tegnap este, ahogy hazaértem ledőltem, és el is nyomott az álom. Kitakaróztam, majd telefonomért nyújtózkodtam.

,,Ebédre szeretném, ha átjönnél hozzám. Nem fogadok el nemlegest választ, vagy én megyek el érted. DXx”

-Azt se tudod, hogy hol lakom.-nevettem fel, ahogy a mondat második feléhez érkeztem. Életkedvem és energiám a nullán volt körülbelül.

-Alice.-halk kopogást követte a nevem elhangzása, tudtam, hogy Bridgit az.

-Gyere.-másztam vissza a meleg takaróm alá, és kényelembe helyeztem magam. Az ajtó kinyitódott és barátnőm jött be rajta.

-Mi volt ez a tegnapi?-von kérdőn, ahogy leült mellém. –Mikor hazaértünk meg akartuk kérdezni, de már láttuk, hogy aludtál és inkább nem akartunk felébreszteni.

-Még magam sem tudom.-játszadoztam telefonommal, mire kikapta a kezemből.

-Esetleg van valakink köze hozzá?-értetlenül néztem rá, és fogalmam sem volt, hogy hova akar kilyukadni. –Alex.-halkan mondta a nevet, de egyből nevetés tört ki belőlem.

-Ezt még te sem gondoltad komolyan.-nevettem továbbra is. Még, hogy az a kis semmirekellő hatással lenne rám. Istenem ez az évszázad legnagyobb poénja.

-Alice láttalak benneteket a bálon. Láttam, hogy hogyan néztél rá és, hogy ő hogyan nézett rád. Szinte izzott köztetek a levegő.-bárhogyan és próbált érvelni barátnőm, én teljesen az ellenkezőjét éreztem. Alex jó pasi ez tény és való, de nem tudom. Max egy este erejéig lennék partnere se több, de még ezen is gondolkodnék.

-Ajh inkább elmegyek készülődni, mert délre Danenel van találkám.-másztam ki az ágyamból, majd a szekrényemhez léptem. Kitártam ajtaját, majd a fogasokat kezdtem el az egyik oldalról a másikra húzni, és a ruhákat válogattam. Egyik sem nyerte így el a tetszésemet szóval a gardróbomba átsétáltam és ott kezdtem el kutakodni.

-Annyira ne vidd túlzásba.-támaszkodott meg az ajtónál Bridgit. Egy fekete magasított derekú nadrágot kaptam elő hozzá egy piros crop topot és egy barna színű magassarkút.

-Nem vittem.-rántottam vállat majd elsétáltam mellette és az ágyra szórtam a cuccaimat. Beletúrtam rövidtincseimbe, hogy kicsit helyreigazítsam őket. Sminkes asztalom elé leültem, és kezembe vettem a púderemet. Felvittem egy keveset belőle az arcomra, majd egy kis szemfestéket és szempillaspirált.

-Piros rúzst mindenképpen.-nyomta a kezembe, majd ajkaimra felkentem, és késznek nyilvánítottam magam. - Alice csak annyit kérek légy óvatos. Tudod, hogy fenn áll a lebukás veszélye és nem fog habozni, hogy megöljön.-szomorú tekintetével találkoztam a tükörbe nézve.

-Inkább leszek öngyilkos, minthogy megadjam neki azt az örömöt, hogy kinyírjon.-álltam fel, majd gyors belebújtam az öltözékembe, és kezembe véve a telefonom, léptem ki a lakásból. Őszintén? Semmi kedvem nézni annak a majomnak a fejét, és játszani neki a jó kislányt.  Jobban át kellett volna gondolnom a dolgokat, de már mindegy. Így vagy úgy, akkor is visszaszerzem azt a helyet, ami egykor a családomé volt.

Utoljára megnéztem magam a kocsi tükrében, hogy a sminkem még egyben van-e majd minden érzelmet eltüntetve arcomról, kiszálltam. Kistáskámba raktam a telefonom, majd magabiztosan tipegtem fel a hosszú lépcsősoron. Hármat kopogtattam a hatalmas nagy faajtón, ami pillanatokon belül ki is nyílt. Egy aranyos kishölgy nyitott ajtót nekem.

-Jó napot, Dane itthon van?-kérdeztem egy kedves mosollyal az arcomon.

-Természetesen.-bólintott miközben beengedett. –Maga bizonyára Alice.-állapította meg, mire kissé ledöbbentem, hogy a személyzetének beszélt rólam.

-Igen, de nyugodtan tegezzen.-nagyon aranyosnak tűnt ez a nő, és van egy olyan sejtésem, hogy ő itt több mint egyszerű takarító nő.

-Te pedig szólíts csak Ambernek.-vezetett beljebb, majd a konyhában találtam magunkat. –Megkínálhatlak valamivel?-kérdezte miközben helyet foglaltam az egyik széken.

-Köszönöm nem. Dane?-kérdeztem rá ismét, mire az említett személy toppant be.

-Alice.-férfias mosolyát most sem hagyhatta el, és felém igyekezve nyomott egy puszit a számra. Legszívesebben összehánytam volna magam. De az arcomon elterülő műmosoly az ellenkezőjét mutatta. –Örülök, hogy itt vagy. Amber megterítenél?-kérdezte az idős hölgy felé fordulva, mire elképedve bámultam a mellettem álló férfira.

-Most komolyan ezt a szegény nőt ugráltatod itt, mert nem vagy képes megteríteni?-az arca felbecsülhetetlen volt, hiszen nem számított rá, hogy ilyen mogorván leteremtem.

-Jajj Alice drágám nekem ez a munkám, én pedig szívesen segítek Danenek.-elbűvölően mosolygott feléje, és eszembe jutott, hogy az én anyukám is így mosolygott felém.

-Akkor is ez nem helyes.-pattantam fel a helyemről. –Azt megértem, hogy nem tudsz főzni, de még naponta hány dolgot akasztasz a nyakába? Esetleg neki kell kitakarítani az egész házat?-kissé megfeszült az állkapcsa és jól tudtam, hogy eléggé felhúztam.

-Egy pillanatra magunkra hagynál?-hangja keményen csengett és Amber máris távozott a köreinkből. –Oké, fogalmam sincs, hogy mégis mi a jó büdös franc bajod van, de kurva gyorsan higgadj le.-fenyegetően beszélt hozzám, és egyáltalán nem tetszett ez nekem.

-Ahogy akarod.-feleltem egy gúnyos mosollyal az arcomon, majd táskámat felkapva akartam távozni, de túl gyorsan kapott karom után.

-Ki mondta, hogy elmehetsz?-kérdezte vicsorogva, mire a képébe nevettem.

-Parancsolsz? Felnőtt nő vagyok, és független. Nekem nem mondhatja meg senki sem, hogy mikor mit tehetek, szóval gyorsan engedj el, vagy nagyon megjárod.-magamban kezdtem visszaszámolni, de csak jobban szorított, és eléggé kezdett sajogni a kezem. –Eressz, el ez fáj.-próbáltam kiszabadulni a szorításából, de mindhiába, majd hirtelen a falnak szegezve találtam magam.

-Dane hagyd.-ismerős hang csapta meg a fülemet a háttérből, mire elengedve engem fordult a személy felé. Alex. Ott állt és, hogy is mondjam talán dühös volt? Barnai szemei eggyel sötétebb árnyalatot vettek fel, és kezein az erek kitagadtak, ahogy ökölbe szorította őket. Ajkait egy vonalba préselte, és következő pillanatban pedig megindult felénk. Légzésem kétszeresére növekedett, és sajgó karomat szorongatva csak álltam, és néztem, hogy közeledett.

2. fejezet

*Alex szemszöge*

-Na és este hova tűntél?-kérdeztem Danet ahogy helyet foglaltunk a kanapén.

-Belebotlottam egy igazán különleges lányba.-öntött egy kis bort magának majd megkínált engem, de visszautasítottam mivel vezettem.

-Ez a lány úgy látom, hogy igen felkeltette a figyelmed.-méregettem barátom, ahogy a belső zsebemből előhalásztam a cigarettás dobozom.

-Mert nem akármilyen. Egy Martinez.-ereimben megfagyott a vér, és a cigi a számból majdnem a földön landolt. -Esetleg meglepett?-kérdezte kacagva Dane, ahogy újabbat kortyolt italából.

-Csak csupán, szokatlan. Nem gondolod úgy, hogy esetleg nem te érdekled, hanem mondjuk a hatalmad?-gyújtottam rá, majd mélyet szívtam, és a füst ajkaim közül távozott.

-Ugyan Alex.-nevetett fel. -Nehéz engem kijátszani.-komoly arcot vágott. -Egy botlás és a csaj halott.-felelte ridegen, és közönyösen. Jól tudtam, hogy Dane nem az az ember, akivel lehet szórakozni. Ha gyanakszik és rájön, hogy átverted, egyenesen a halálba mész.

-Csak vigyázz vele.-a cigaretta kellemes mentolos izét kóstolgattam, ahogy újabb és újabbat szívtam a csikkemből.

-Inkább beszéljünk a közelgő gyűlésről. Nem tetszik, hogy a városban egyre több kis semmire kellő kölykök alakítanak bandákat, és lázadnak a rendszerem ellen.-töltött magának egy újabb pohárral.

-Észrevettem azt, hogy mostanában egyre több ilyen kis buzdító szövegeket plakátoznak ki. Ez ösztönzik az embereket, hogy hozzájuk álljanak. Sajnos arról még senki sem tud, hogy mégis kik lehetnek ők. Még arról sem sikerült infót szereznem, hogy férfiak vagy sem. De kiküldtem embereket, de eddig csak annyit tudtam meg, hogy három fő vezető van. Ők irányítják ezt az egészet.-nyomtam el a csikkem a hamutálban.

-A rohadt életbe!-csattant fel. -Kibaszottul nem tudják, hogy kivel húztak ujjat. Összehívom minél hamarabb a tanács tagjait, és kiiktatom ezt a nyomorult bandát. Én irányítom ezt a kurva várost a saját szabályaim szerint. És rohadtul nem tűröm, hogy idejönnek ilyen kis szarháziak, és felborítják a rendszeremet.-idegesen nagyot kortyolt italából.

-Nem lehet, hogy ennek a Martinez lánynak köze van hozzá?-kiváncsian figyelt engem mire folytattam. -Vagyis figyelj, régen, ha jól tudom, övék volt Summerville. Talán így próbál behálózni téged, hogy információkat tudjon meg.

-Miért gyanakszol rá ennyire? Vagyis egyfolytában vádolgatod. Haver volt valami kapcsolatod vele?-elképedve meredtem, és hirtelen nevettem fel.

-Dehogyis, mármint jó csaj és biztos, hogy az ágyban is jó, de nem.-hazudtam, ugyanis magamnak akartam őt. Én jóval előtte kinéztem már Alicet. Megfigyeltem, sejtelmes és titokzatos lány volt. Volt benne valami, ami vonzotta a férfiakat. Ugyanúgy ahogy én a lányokat. Elég belépnem valahova és az emberek rám figyelnek, főleg a nők. Soha nem kellett egy lánnyal sem vacakolnom, ők jöttek mindig hozzám és kínálták fel magukat. Azt gondoltam az elején, hogy Alice is ilyen lesz, de nem. Őt nehéz megszerezni, de pár férfinak sikerült. Nem sok ember jutott el az ágyáig, de aki igen az egy éjszakánál nem látta többet őt.

-Helyes ugyanis szeretném magamnak. Vagyis figyelj, eddig az ismereteim alapján egy igen intelligens eszem és rendkívül vonzó lány. Végre nem egy buta lány, aki csak jól néz ki, de annyi esze sincsen, mint egy tyúknak.-forgatta meg szemeimet. Oh, hogy magadnak akarod? Hát nem hiszem, hogy össze fog jönni. Teszek, majd ellene, hogy ez ne jöjjön össze.

-Azért tartsd szemmel.-álltam fel. –De most megyek, mert még ezer dolgom van. Este a bárban?-állt fel ő is.

-Természetesen.-nevetett fel.

*Alice szemszöge*

-Na, mi volt mesélj.-huppant le mellém Bridgit, és csillogó szemekkel várta, hogy elkezdjem mesélni a tegnap esti történteket.

-Minden a terv szerint halad. Ez az idióta rendesen bekapta a csalit.-nevettünk fel mind a ketten.

-És már meg volt?-kacsintott, mire nevetve megdobtam az egyik díszpárnámmal. 

-Tudod jól, hogy sosem feküdnék le egy olyan alakkal.-mondtam elkomolyodva. –Csak ha a helyzet megköveteli. Jó pasi, de a tudat, hogy ő ölette meg a szüleimet egyszerűen gyomorforgató. Így is próbáltam magam türtőztetni. Azt az egyetlen egy csókot is alig bírtam ki. Ahogy hozzámért a hideg futkosott a hátamon. Éreztem azt a zsarnokságot és gonoszságát benne. Egyszerűen szinte már rémisztő.-fejemben visszajátszódtak a dolgok, és ismét libabőr futott végig testemen.

-Valamennyire átérzem a helyzeted, én is elvesztettem valakit, aki fontos volt.-sóhajtott fel és arcára a fájdalom ült ki.

-Bri.-húztam magamhoz és szorosan öleltem, tudtam jól, hogy mennyire megviselte Brian halála. Mind a hármunktól elragadtak fontos embereket a Brewsterek. Rachele-től a testvérét így létrehoztuk a Red Rebels (vörös lázadok) csoportot. Akik hozzánk csatlakozik, ellent mond a rendszernek, és velünk együtt lázad a Brewsterek ellen. Kilétünkről, csak szigorúan a tagok tudnak. Áruló köztünk nincsen, és ha lenne is az halállal fizet. Aki belép, közénk az már nem távozhat a szervezetből, csak, úgy ha meghal. Minden tagnak van egy bizonyos RR feliratú tetoválása, ami a tagságát jelöli. El fogjuk érni a célunkat, és én saját magam fogok végezni Dane Brewsterrel. Megfizetnek mindenért.

-Csak tudod, még mindig előttem lebeg, ahogy fognak, és hiába próbálok kitörni azoknak a szemeteknek a karjai közül, és a megmentésére sietni egyszerűen tehetetlen voltam. Majd tőlem nem messze lelőtték. Ahogy előtte a nevemet mondta, és folyamatosan azt ismételgette, hogy szeret.

-Ígérem, hogy véget fogok ennek vetni, és egytől egyig meghal.-elhatározott voltam, és semmi sem állíthatott meg a tervem megvalósításában.  

-Ma este gyűlést tartunk nem?-kérdezte tőlem elhúzódva, mire fejbe csaptam magam.

-Basszus teljesen kiment a fejemből.-sóhajtottam fel, és belül átkoztam magam, hogy megfeledkeztem ilyen fontos dologról. –Annyi minden mostanában a dolgom, hogy totál kiment a fejemből. A tagokat összehívtátok?-álltam fel és a kezembe vettem a telefonom.

-Persze már mindenki készen áll, hogy este megjelenjen, de van egy bökkenő. Dane emberei szagot fogtak. Tudják, hogy létezünk. De egyelőre semmi konkrét információjuk nincsen.-francba vajon honnan tudhatták meg?

-Valakinek eljárt a szája, és ki fogom deríteni.-egyből tárcsázni kezdtem Rachelet.

-Igen?-vette fel.

-Kicsit utána nyomozhatnál, a dolgoknak ugyanis valaki felnyomott minket. A Brewsterek tudnak rólunk.

-Mindent?

-Hála istennek nem, de tudják, hogy van egy szervezet, akik ellenük lázad. Ez pont elég nekik, hogy elinduljanak a nyomok után kutakodni. A gyűlés idejére szeretném megtudni, hogy kitől tudták, meg és még ma holtan akarom látni. Árulónak nincs köztünk helye.-dühösen nyomtam ki, majd azt vettem észre, hogy jött egy üzenet.

,,Este szeretnélek látni magamnál DXx”

-Mi az?-kérdezte Bri ahogy meglátta, hogy igen csak ideges lettem.

-Dane írt egy üzenetet, hogy látni akar ma este.

-Mond le!-mondta hirtelen, mire kérdőn rápillantottam.

-Hidd el, ha lemondod, azzal csak jobban felcsigázod. Tapasztalat, ne ugorj mindig minden szavára, mert akkor azt hiszi, hogy könnyen megkaphat. Egyszerű női logika.-kacsintott okos barátnőm, mire pötyögni is kezdtem.

-Mi lenne velem nélküled.-nevettem fel, ahogy elküldtem az üzenetet. Több sem kellett máris csörgött a telefonom.

-Mondjad.-feleltem közönyösen, mire barátnőm figyelmesen figyelt.

-Tudhatom okát, hogy miért nem érsz rá?-hangja idegesen csengett, ami eléggé szórakoztatott.

-Dolgom van.-halkan kuncogtam, és Bri csak kíváncsian figyelt, de neki is hamar mosoly kúszott az arcára.

-Esetleg valaki mással találkozgatni?-oh, a férfiak és a féltékenykedéseik. Gyűlölöm.

-Sajnálom Dane de lekel raknom.-és még mielőtt megszólalhatott volna kinyomtam.

-Hát ez hatalmas volt.-nevetett fel Bri, és eldőlt az ágyamon.  –Hogy rácsaptad a telefont csajszi.-elégedetten vigyorgott majd az esti gyűlésen kezdett el kattogni az agyam.

-Elmegyek, egy kicsit körbenézek a városba, meg szerintem kinézek a temetőbe is.-kaptam el a kistáskám.

-Rendben, de ha lehet, időben gyere, tudod, előtte jó lenne átbeszélni dolgokat.-bólintottam majd elindultam.

Ismerős sírok között haladtam el a temetőben ahol úgy látszik, rajtam kívül senki sem tartózkodik. Egy tulipán csokor pihent a kezemben. Ez volt anyukám kedvenc virága. Apu sohasem volt oda értük számára csak gaz volt. Ismét fájdalmas emlékek szakadtak fel bennem, ahogy elértem szüleim sírját. Jó pár év eltelt, hogy elmentek az élők soraiból, de hiába annyi idő a sebeim még a mai napig nem gyógyultak. Ismét könnycseppek kezdtek el legördülni az arcomon. Leguggoltam, és végig simítottam a kezemen, a hideg kövön.

-Megesküdtem, hogy megbosszulom a halálotokat.-kezemet ökölbe szorítottam, és mélyet lélegezve lehunytam egy pillanatra a szemeimet. Letöröltem a kósza cseppeket és a vázába helyeztem a virágot.  Utoljára rápillantottam, majd megfordultam, és ijedten léptem hátra, ahogy ismerős barna szemekbe botlottam.