2015. augusztus 28., péntek

1. fejezet

*Alice szemszöge*

Sokszor az ember nem tudja, hogy mégis kivel áll le beszélgetni. Nincs tisztában azzal, hogy mégis kivel társalog, hogy kivel osztja meg a gondolatait, holott az a személy a legnagyobb ellensége is, lehet csak a másik személy nincsen tisztában ezzel. Ezért is nem szokott leállni két vadidegen egy kis bájcsevejre. A másiknak mindig van valami érdeke, valami amire vágyik, és megszeretné szerezni. Nos, hogy én jelen pillanatban mire vágyom? Elfoglalni az engem megillető helyet az-az a tanács vezetői szerepét. Ezt pedig, hogy sikeresen megvalósítsam be kell bizonyítanom, hogy elég érett és megfelelő képességű vagyok. De a legjobban úgy tudom kijátszani a kártyáimat ha a női adottságaimat bevetem egyenesen annál az emberél aki mindent irányít. Mert ha sikeresen bevetem magam és elérem a célom azzal hatalmas hatalomra tehetek szert. Az egész tanácsot irányíthatom, megtudhatom a szuper titkos bevetéseket és végre szert tehetek arra, hogy megtudjam a széf kódját. Hogy visszaszerezzem a szüleim egykori helyét, hogy újra a Martinezek irányítsák a gyűléseket. Ami egykor a szüleimé volt most visszaszerzem. Nem ezt érdemelték ők, az életükkel fizettek csak azért, hogy a Brewsterek megszerezzék az irányítást. Már elég idős és képzett lettem arra, hogy végleg végezzek vele. Bizalmába férkőzve és magamba bolondítva fogom őt a földbe döngölni. Összeszedve magam és a tükörbe nézve végig simítottam a ruhámon. A hajam egyszerűen csak volt, nem tudtam vele mit kezdeni hiszen elég rövidke. Egy nem túl erős de azért nem is natúr smink borította az arcom. Ajkaimat a jól ismert vörös rúzs fedtem, és a testemen egy fekete egybe szoknya pihent. Nem volt túl rövid de azért hosszú sem. Hangsúlyt próbáltam a lábamra és a melleimre hangolni amit sikeresen el is értem. Piros lakk magassarkúm tökéletes összhangban volt az öltözékemmel és már csak a kis laptáskám hiányzott.
-Tessék kerestem neked egy olyan darabot ami biztos, hogy eredeti és még jól is néz ki.-csörtetett be a szobámba Bri. Megfordulta és ahogy rám nézett meg is állt. -Hu, te aztán kitettél magadért.-nézett végig rajtam. -Aztán nehogy nekem az első alkalommal kefélj vele.-nyújtotta át a táskát.
-Eszem ágában sincsen. Bár ha úgy nézzük nem rossz pasi.-néztem újra végig magamon a tükrömben.
-Hát mi tagadás igen jól néz ki, de inkább hagyd meg nekem.-egyszerre nevettünk fel, majd ismét barátnőm felé fordultam.
-Te aztán sosem fogsz változni.
-Hát mi tagadás imádom a férfiakat.-csábosan ajkába harapott és ismét kuncogni kezdett.
-De sajnos most nekem kell becserkésznem őt és nem neked.-sétáltam el mellette és a kis szekrényemhez léptem ahonnan felemeltem a parfümös üvegem és magamra fújtam egy keveset.
-Bár a tegnapi gyerek sem volt rossz akivel smároltatok.-ült le az ágyamra. -Hogy is hívják?-visszaemlékezve arcára egyből beugrottak a barna szemek, szőkés barna haj, rózsaszínes ajkak és mély hang.
-Alex Walker.-feleltem az arcomon egy mosollyal.
-Szívesen megismerkednék vele.-játszadozott ujjaival miközben mosolygott.
-Ajh Bridgit.-felnevettem miközben a szemeimet megforgattam. -Neked sosem elég egy fiú sem igaz?-néztem meg az időt a telefonomon miközben a kis pisztolyomat a táskámba süllyesztettem.
-Ismersz, és a válaszom nem. Minek ragadjak le egynél ha közben az összeset megkaphatom?-terült ki a matracon.
-De akkor is vigyázz magadra, és ha lehet most ne keveredj olyan ügyekbe nincs kedvem megint betörni a rendőrséghez és törölni az ügyeket rólad. Az aktád most jelenleg üres és szeretném ha ez így is maradna.-tipegtem az ajtóhoz, majd kinyitottam. -Na de most megyek majd érkezek.-köszöntem el tőle. és magamra kaptam a fehér szőrme bundám. Tisztára úgy éreztem magam, mint valami gazdag primadonna. De hát most a látszott a legfontosabb. A limuzin már ott parkolt a házam előtt amiben könnyedén bepattantam majd egyenesen a minden évben megrendezett Brewsterek tanácsi estéjére vitt. Rengeteg fontos ember lesz ott. Pénzesebbnél pénzesebb emberek akiknek a hatalmuk akkora, hogy elképzelni nem lehet. Tökéletes alkalom, hogy felkeltsem áldozatom figyelmét. Leparkolt a bejárat előtt, majd kinyitották nekem az ajtót, és a legcsábosabban kiszálltam belőle, majd körbenéztem. Természetesen a fotósok most is jelen voltak, és a vakuk fénye most is kattogtak. Az este szél finoman kapott bele hajamba és picit meglobogtatta, majd végig sétálva a vörös szőnyegen miközben több kérdést is intéztek felém, de hidegen hagytak. Biztonsági őrnek felmutatva a vörös kis meghívót beengedett, majd egy férfi lépett mellém akinek a névjegy tábláján a Sebastian név volt olvasható.
-A kabátját ha szabad?-illedelmesen mögém lépett, majd kibújtatott belőle. -A nevét ha szabad, hogy majd távozásakor tudjam melyik az öné.-kedvesen mosolygott felém, mire egy egy kis mosoly kúszott ajkaimra és vállát megérintve füléhez hajoltam.
-Alice Martinez.-suttogtam belé. -És köszönöm Sebastian.-mikor elhajoltam tőle szegény gyerek fülig pirult, majd kuncogva ott hagytam őt. Na akkor már csak Rachele kell megkeresnem. Beljebb sétáltam és elemeltem a tálcáról egy pezsgős poharat majd annak a kíséretében bevonultam a tömegbe. Hirtelen egy hideg kezet éreztem meg a vállamon, mire hátrafordultam.
-Pont téged kerestelek.-mosolyogtam barátnőmre.
-Hát itt vagyok, és Dane pedig ott.-mutatott egyenesen mögém. Ahogy hátranéztem a vállam fölött megpillantottam őt a tekintetünk pontosan összeakadt. A beszélgetést abba hagytam és pedig visszafordultam.barátnőm felé egy győzedelem ittas mosolyra húztam ajkaim.
-Felfigyelt rád és most idetart.-suttogta, mire tudtam, bekapta a csalit pedig nem is erőltettem meg magam.
-Hölgyeim.-társaságunkhoz csatlakozott ő is és ahogy kék szemeit rám emelte könnyedén kortyoltam bele a poharamba.
-Oh csak nem Dane Brewstert?-kérdezte Rachele felhúzott szemöldökkel.
-De én volnék. És ha megkérdezhetném az önök nevét?-fordult felém miközben eléggé szemre látóan kezdett el vetkőztetni a tekintetével.
-Alice Martinez.-nevem hallatán kissé meglepődött, de pont ez volt a célom. Tudja, hogy kivel áll szembe, és akár egy szempillantás alatt megölhetem, ha olyan kedvem van.
-Oh, nem gondoltam, hogy egy Martinezt tisztelhetek meg ma.-elismerően bólintott, majd barátnőm felé fordult.
-Rachele Bellini.-felelte nemes egyszerűséggel.
-Oh, nagyon örvendtem, hogy megismerhettem önöket hölgyem.-biccentett, majd tovább ment.
-Te meg vagy húzatva?-fogta meg a karomat Rachele. -Hogy mondhattad el neki, hogy mégis ki vagy?-nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Mert pont ez a lényeg benne. Tudja, hogy ki vagyok és azt is tudja, hogy a családjaink milyen viszonyban vannak. Pont ezért is fog érdeklődni irántam.-mosolyodtam el, majd felhajtottam a maradék pezsgőm és újért indultam.
-Nem szeretném ha sokat innál.-tipegett utánam.
-Jaj, nyugi már.-emeltem fel egy újabb poharat. -Csak jól akarom magam érezni.-ízleltem meg kissé édes de mégis fanyar izét. Most jobban vágytam inkább egy kis vörösborra.

Pár pohár pezsgő után eléggé felszabadultnak éreztem magam, de viszont nagyon kellett pisilnem.
-Elmegyek a mosdóba.-szóltam barátnőmnek és elindultam a mellékhelységek felé. Sikeresen elbotorkáltam bár eléggé ingatag volt a járásom. Átkozott italok bárcsak ellen tudnék nekik állni. Miután elvégeztem a dolgom, megmostam a kezem, meg egy picit rendbe szedtem maga. Valamennyire sikerült kijózanodnom, bár a külsőm alapján nem látszott. Újra felkentem az ajkaimra rúzsom, mert kicsit lekopott. Hajamat megigazítottam a ruhámmal együtt, és már is jobban éreztem magam. Táskámat megragadva léptem ki a mosdóból. Ahogy visszaértem a tömegbe felsétáltam az emeltre és beljebb vegyültem. Innen fentről sokkal jobban szemügyre tudom őt venni. A tömegből sikeresen kiszúrtam, majd hirtelen annyit éreztem, hogy valaki belemarkol a fenekembe. Idegesen fordultam meg és már lendítettem a kezem, de az illető hamar elkapta.
-Martinez.-ismerős barna szemek fogadtak.
-Igazán úriember köszöntés.-sziszegtem, miközben a karomat kitéptem a  szorításából.
-Hogy-hogy te itt?-kérdezte felvont szemöldökkel miközben egy félmosolyt intézett. Annyira idióta ha ezt hiszi, hogy ettől a lábai elé heverek.
-Tudtommal minden fontos ember részt vesz ezen, és én is annak bizonyulok.-dőltem neki a korlátnak. -És te?-finoman doboltattam az ujjaimat a fán.
-A Brewsterekkel évek óta jóba vannak a Walkerek. Természetes, hogy minden olyan eseményem megjelenek amit ők rendeznek, mellesleg Dane a barátom.-oh, barátok, ez még kapóra jöhet. Nem is haszontalan, mint amilyennek hittem.
-Ezt még eddig nem is tudtam.-legeltettem szemeimet rajta, majd felnevetett.
-Sok mindent nem tudsz még rólam, velem ellentétben, én sok mindent tudok rólad. Ha esetleg velem tartanál egy kis ital társaságában megengedem, hogy megismerj.-kacsintott, miközben elindult a kanapék felé.
-Oh, micsoda lovagias.-forgattam meg a szemeimet, miközben utána mentem. helyet foglaltunk, majd két poharat fogott meg és három-három jégkockát pottyantott bele. Lerakta az asztalra, majd a whiskeys üveget felemelve öntött mind a kettőnknek.
-Akkor erre az estére.-emeltem fel az italom, majd a poharakat összekoccintottuk. Égette a torkom kissé ahogy egy nagyot kortyoltam, de közben az ízlelőimet beindította.
-És mond Alex, honnan tudsz ilyen sok dolgot rólam?-tettem le a poharam.
-Megvannak a kapcsolataim.-nevetett fel, majd nyelvével benedvesítette az ajkait. -Tudod nem gondoltam volna, hogy itt fogunk találkozni.
-Nem olyan nagy ez a város, szóval várható volt.-vontam meg a vállam, majd felhúztam a whiskeymet.
-Huh, azért lassíts.-képedt el Walker. -Ez tudod nem női ital.-emelte fel a kezében pihenő italt.
-Hidd el, nálam jobban senki sem szereti az alkoholt.-hajolt közelebb hozzá.
-Úgy hiszed?-ő se hátrált meg, és arca csak közeledett.
-Nem hiszem hanem tudom.-súgtam, majd ajkaira pillantottam, majd szemeibe. Feje előrébb jött de ujjamat ajkaira nyomtam mielőtt megcsókolt volna. -Nem adtam rá engedélyt.-kuncogtam fel, majd felálltam. Értetlenül meredt rám, hiszen szegényt kissé összezavartam. -Majd még találkozunk, Alex.-intézte felé egy mosolyt, majd magára hagytam. Nem azért jöttem, hogy vele csevegjek hanem sokkal inkább a barátjával. Sikerült elvegyülnöm ismét a tömegben de barátnőmet sehol sem láttam. Ezt nem hiszem, tuti, hogy valami hapsival leállt csevegni, vagy már a lakásán vannak. Annyira néztem, és kerestem barátnőmet, hogy közben szemet szúrt, hogy Dane lentről pontosan engem bámul. Megeresztettem felé, egy mosolyt, majd pedig megfordulva a hatalmas nagy erkély felé vette az utam ahol senki sem tartózkodott. Előkaptam a telefonom, és Rachele tárcsáztam. Természetesen nem vette fel.
-Nektek is aztán kell telefon.-mérgelődtem miközben Bri sem vette fel.
-Esetleg nem valami baj van?-szólalt meg mögülem. Itt az idő!
-Nem csak hát a mai világban valakit elérni.-fordultam meg és az erkély szélének dőltem.
-Ismerős érzés.-sétált felém, és amikor pontosan elém ért megállt.
-Bosszantó tud lenni nagyon.-haraptam alsó ajkamba, hogy növeljem a szemeiben duzzadó vágyat.
-Főleg, mikor az ajkadat harapdálod.-mutató ujját finoman végig simította rajta, miközben szemeimbe nézett. Kék szemei csillogtak a holdfényben, és ahogy kezei derekamra vándoroltak.Éreztem, hogy  hangulat forrósodni kezd, de a hőfok csak akkor nőt igazán magasra mikor ajkait az enyémekre nyomta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése